Van egy ismerősöm, aki korábban magánnyomozóként dolgozott. Most már felhagyott ezzel a szakmával, mást csinál. Azt mondta, hogy azért váltott, mert nagyon elege volt már azokból a felkérésekből, ahol a féltékeny felek a párjukat akarták leleplezni, vagy legalább is biztosra tudni, hogy megcsalja-e őket a párjuk vagy sem.
Nincs ezzel semmi gond egyébként, azt mondta, hiszen rengetegen kapnak ilyen felkéréseket és a saját oldalán amúgy is feltüntette, hogy ezzel is foglalkozik. A hangsúly azonban az „is” szócskán van. Tehát sok mindennel foglalkozott, de valahogy egy idő után csak ezek a felkeresések jöttek javarészt. Egy ideig még csinálta, viszont azért ez a folyamatos féltékenykedés, megcsalás, és a hasonlók eléggé ráülnek a hangulatodra vagy éppen a saját életedre. Ez ugyanolyan, mint más szakmában. Ott is vannak a munkának olyan részei, amik egy idő után megölik az ember lelkét és felemésztik. Sokan ezért is váltanak akár egy teljesen más szakmára.
Mesélte, hogy volt egy férj, aki felkereste őt. Szokásos téma, szerinte a nő csalja őt már egy ideje, de sehogy sem tud rájönni, vagy legalább is bebizonyítani. És hogy tudni szeretné, hogy mi az igazság, mert így nem tud úgy nézni a feleségére, ahogy egy házasságban a két fél szokott. Úgy érezte, hiányzik a megbízhatóság, az őszinteség, az intimitás, minden, ami előtte megvolt köztük.
A sztori vége az lett, hogy kiderült, a hölgy tényleg csalta a férjét, már legalább fél éve. Aztán, mint kiderült, a férj úgy begurult, hogy megölte a feleségét és a pasast is, akivel csalta. Itt borult ki ismerősömnél a bili, azt mondta, ilyet ő nem akar soha átélni, ráadásul nehogy már legbelül még a megbízottól is félnie kelljen, hogy nehogy úgy guruljon el a gyógyszer, hogy aztán esetleg neki is baja eshet.
Szóval ott hagyta a magánnyomozósdit és váltott. Nem szép történet, de sajnos tény, hogy vannak ilyenek. Gondoljunk csak a tévében látható nap, mint nap szinte ugyanarról szóló híradóra.