Nem kell magánnyomozó, hogy kiderítsd, mennyibe kerül az ablakcsere

Már jó ideje mondogatom a férjemnek, hogy nagyon ráfér a lakásunkra egy ablakcsere. Nagyjából 15 éve költöztünk be egy jó kis panellakásba, miután megszületett a második gyerekünk, mert az előző lakásunk csak két szobás volt, én meg semmiképp nem akartam, hogy a gyerekek egy szobában éljenek. Nekem együtt kellett élnem a nővéremmel, és minden percét utáltam, csak azután lettünk jóban, hogy ő elköltözött otthonról, mikor egyetemre ment. Szóval nem akartam ennek kitenni a gyerekeket.

A lakás egyébként nagyszerű, minden szempontból imádtam, az egyedüli problémám az vele, hogy már eléggé kiöregedtek a nyílászárók. Már régóta rágom vele a férjem fülét, de mindig hárított azzal, hogy tulajdonképpen jó ez így, amúgy is akarunk egy kisebbet venni, ha a gyerekek elkerülnek egyetemre, minek nekünk 4 szobás lakás utána? Addig még egy pár év van, azt már csak kibírjuk. Én mégis erősködtem, hiszen szeretném továbbra is megtartani a lakást és kiadni, de ha el is adjuk… csak több pénzt lehet kérni érte, ha rendben van a hőszigetelés szempontjából.

Végre kezdi a férjem is beadni a derekát, főleg úgy, hogy engem előléptettek a munkahelyemen, és kezdtem elég jó fizetést kapni, így sokat tudok félretenni. Így hát mondta a férjem, hogy nézzünk utána, a panel ablakcsere árak hogy mozognak, és ha nem kell nagyon hozzányúlni a félretett pénzünkhöz, hanem meg tudjuk oldani a fizuemelésemből, akkor elgondolkodhatunk komolyabban is az ablakcserén.

Mondtam a férjemnek, hogy nekem így kapásból fogalmam sincs a panel ablakcsere árakról, de majd az egyik szabad délutánunkon üljünk le közösen a gép elé, és keressünk rá a neten a kulcsszavakra, aztán majd meglátjuk, mit fogunk találni.

Így is tettünk. A vasárnapi ebéd után, miután a gyerekek is elmentek otthonról, leültünk a laptopom elé, és beírtuk a google-be: panel ablakcsere árak. Némi kattintgatás után találtunk egy jó kis oldalt: muanyagbalakom.hu címen, ezen kezdtünk olvasgatni. A legjobb az volt, hogy a fórumon elég részletes leírásokat találtunk arról, hogy miért is érdemes ablakot cserélni, miért fontosak egy lakásban a jó nyílászárók, mi is tulajdonképpen a szerepük stb. A dolog annyira meggyőzően sikerült, hogy a férjem végül saját maga mondta, hogy igazam van, ez tényleg egy olyan dolog, amit nem nagyon lehet a továbbiakban halogatni. Szóval köszi, muanyagablakom.hu!

Végre sikerült rávenni a férjem a projektre, amint tavaszodik, bele is vágunk.

Ha így tudom, jóval előbb rákerestem volna a neten, ahelyett, hogy én próbálok a lelkére beszélni a jóembernek.