Mit rejteget egy férfi a felesége elől?

Nagyon furcsa dolog történt. Az egyik barátnőm, akivel személy szerint nem vagyok nagyon szoros viszonyban, de mindketten tagjai vagyunk egy baráti társaságnak, így gyakran találkozunk és sok dolgot megosztunk egymással. Barátok vagyunk, de valójában mindketten tudjuk, hogy kifejezetten egymás társaságát külön nem valószínű, hogy keresnénk.

Szilviának hívják és nem sokára lesz öt éve, hogy házas, előtte meg még öt évet járt együtt a párjával és mindig úgy tűnt, hogy a kapcsolatuk elég stabil. Nyilván, mint minden kapcsolatban, náluk is voltak hullámvölgyek. Időnként összevesztek apróbb dolgokon. Összeköltözéskor veszekedtek azon, hogyan rendezzék be a lakást, mert Szilvia ízlése meglehetősen drága és nem hajlandó alább adni belőle. A férjének valójában nem számított volna, hogy hogyan rendezi be, csak annyi volt a kikötése, hogy ne használják fel az összes létező megtakarításukat, plusz ne vegyenek fel több tíz évre kölcsönt, de Szilvia hajthatatlan volt. Végül abban a kérdésben a férj engedett és Szilvia még kölcsönt is vett fel annak ellenére, hogy a férje nagyon rég óta halmozta a félretett pénzét és igen szép és tisztességes házat lehetett már abból az összegből berendezni.

A mostani helyzet elég érdekes. Szilvia úgy érzi, hogy a férje mindent rá hagy és már nem megy bele a veszekedésekbe, amikben korábban sokáig kitartott az álláspontja mellett. Úgy látja, hogy nincs kedve vele veszekedni, ezért mindenben neki ad igazat. Életemben először hallok egy nőt arról panaszkodni, hogy a férje nem szeret vele veszekedni. Valamilyen szinten megértem a férfit, mert el tudom képzelni, hogy miken mehet a veszekedés. Viszont állítólag már a feleség költésein sem háborodik fel, ami nagyon meglepő. Történt Ákos, a férj családjában egy haláleset nem régen, amiből Szilvia szerint járt volna Ákosnak is örökség. Amikor viszont Szilvia felhozza a kérdést, Ákos azt mondja, nem tud arról, hogy neki erre jogosultsága lenne, mert nem voltak olyan közeli rokonok.

Szilviát azonban nem hagyta nyugodni a történet és felbérelt egy magánnyomozót, hogy göngyölítse fel az “ügyet”. Elmondott neki mindent, amit nekünk is és megkérte a nyomozót, derítse ki, mi van azzal a pénzzel, hátha az valamilyen magyarázatot ad a férje viselkedésének változására is.

A nyomozó néhány héttel később adatokkal érkezett Szilviához. Azt mondta, Ákos megkapta az örökséget, méghozzá milliós nagyságrendű tételt. A pénz viszont már nincs a tulajdonában, mert felhasználta egy napelemes pályázat keretein belül. Ákosról tudtuk mindig is, hogy nagy környezet védő és szeret minden olyasmire áldozni, vagy olyasmivel foglalkozni, aminek köze van a megújuló energiához. Minden jel arra mutatott, hogy Szilvia háta mögött ezt az összeget egy napelemes projektbe fektette, ami hosszú távon majd visszatermeli neki elvileg az összegnek akár a többszörösét is az évek alatt. A számítógépén a leggyakrabban felkeresett oldal is napelemes pályázatokkal foglalkozik. Ezen a weboldalon lépésenként le van írva, hogy egy ilyen napelemes rendszer telepítésénél mire kell odafigyelni, mik a kritériumok, mennyi időbe telik, stb. Tehát minden hasznos és praktikus tanács elérhető az érdeklődők számára.

A feleségének gondolom azért nem mondta el a dolgot, mert Szilviának rossz szokása, hogy a pénz egyszerűen kiszökik a zsebéből, mindig elkölti az összeset, amennyi van. Vannak ilyen emberek, akiknek nagyon nehezükre esik tartalékolni, félretenni.