Újságíróként sokszor előfordul, hogy különböző érdekes emberekhez van szerencsém. mondjuk egy interjú erejéig. Volt már a terítéken könyvelő, pék, asztalos, állatgondozó és magánnyomozó is. Ez utóbbi mesélt egy nagyon érdekes és tanulságos történetet nekem bizalomról, megértésről és türelemről, amit már egy ideje forgatok magamban. Úgy indult az egész, hogy megkérdeztem tőle: valóban úgy működik-e a magánnyomozók munkája, mint ahogy azt a filmekben, krimikben mutatják, vagy különbözik tőle? Gyakorlatilag kinevetett, és elmagyarázta, hogy sosem követett még veszélyes gazfickót és a rendőrséggel sincs valami jó kapcsolata. A legtöbbször a munkája unalmas, főleg kutatásból és megfigyelésből áll, és a legtöbben kicsinyes ügyekkel keresik meg. Mondott is erre egy példát.
Egyszer felkereste egy asszony, aki azt gyanította, hogy a férjének szeretője van. Gyanította? Szabályosan meg volt róla győződve! Mivel az ura gyakran később járt haza jó ideje, és egy csomószor inkább hozzá sem szólt, igyekezett távol maradni tőle, így kézen fekvő volt, hogy ilyesmi lehet a háttérben, de azért elvállalta a munkát, és azt, hogy a körmére néz a félrejáró férjnek. Így is lett, estéről estére figyelte az ipsét, de mindössze annyit derített ki, hogy a pasas végtelenül boldogtalan, a munkahelyén folyton ugráltatják és piszkálják, ő pedig nagyon nehezen viselte. Munka után legtöbbször egy bizonyos kocsmába tért be, vagy vett egy üveg italt, és magányosan elfogyasztotta valahol, ahol senki sem látja. Legalább is ő azt hitte, mert a nyomozó szemei elől senki sem tud elbújni.
Meg is mondta a feleségnek, hogy a férje nem hűtlen, viszont az alkoholizmus jelei elég erősen mutatkoznak rajta, jobb lenne szakemberhez fordulni. Még egy olyan magánklinikát is ajánlott a nőnek, ahol szuper rövid idő alatt tudnak óriási sikert elérni a bekerülő alkoholistákkal, ráadásul csodálatosan szép környezetben biztosítják a felépülést. Az asszony természetesen nem hitte el, hiszen a vak féltékenység annyira úrrá lett rajta, hogy még az alkoholizmus jelei sem tűntek fel neki, szentül meg volt róla győződve, hogy a férje félrejár. Minden link, szemét csalónak elmondta a nyomozót, és elviharzott. Tipikus esete annak, amikor valaki nem azt hallja, amit hallani szeretett volna, és ez idegesíti.
Érdekes módon nem sokkal később a hölgy ismét felkereste a nyomozót, hogy bocsánatot kérjen tőle, és még egyszer elkérje annak a magánklinikának az elérhetőségét, amit ajánlott neki. Végül ő maga is rájött, hogy alaptalanul vádolta a férjét, és rádöbbent, hogy mennyire vak és elfogult volt. Eldöntötte, hogy kerül, amibe kerül, kezeltetni fogja a férjét, mert szeretné visszakapni azt az embert, akibe annak idején beleszeretett, és aki még attól is meg akarta őt kímélni, hogy elpanaszolja neki a gondjait, ezért inkább távol maradt és magába próbálta fojtani. Mondtam a nyomozónak, hogy érdekes egy eset, és kérdeztem tőle, hogy ez mennyire egyedi? Erre mondta, hogy nagyon gyakran keresik meg ilyesmivel, de ritkán az a vége, hogy nem igazolódik be a gyanú. Sajnos a legtöbbször valóban arról van szó, amit sejt az egyik házastárs.